A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg. További információk: http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/danurb, http://www.pestmegye.hu/2-uncategorised/3748-danurb.

Egy norvég mérnök karrierje Magyarországon

Szobi barangolásunkat egy képzeletbeli és múltbeli utazással szakítjuk meg. Érdemes ugyanis szót ejteni a norvég Guilbrand Gregersenről, aki a 19. század első felében egy véletlen folytán került Szobra (Bécsben ellopták úti holmiját, és a pénz nélkül maradt 23 éves fiatalember, tanulmányúton járva Közép-Európában, jobb híján Pest-Budának vette az irányt), és itt is hunyt el 86 esztendős korában, 1910-ben. De hogy jött Szob ennek a magyarul egy szót sem beszélő, ácsnak tanult fiatalembernek az életébe? Történetét Batizi Zoltán, a Börzsöny Közérdekű Muzeális Gyűjtemény vezetője mesélte el.

„1846-ra elkészült a váci vasút, a következő célpont pedig Pozsony volt. Itt, Szob környékén folytak a vasútépítési munkálatok, amikor Gregersen ide került, s így ismerkedett meg a településsel. Néhány évvel később vette feleségül az itteni mészárosnak a lányát, Sümegh Alojziát. Tizenkét gyermekük élte meg a felnőttkort. Mikor Gregersen gazdag tőkéssé vált, a család székhelyét Budapestre tették át, de mindvégig megtartották a kapcsolatot Szobbal. Villájuk a mai Köztársaság utcában állt.”

A dualizmus kori építkezésekben vezető szerepet vállaló Gregersen végezte többek között a Keleti pályaudvar épületének alapozását, az Országház ácsmunkáit, a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Színház kivitelezését, és a sort még folytathatnánk az általa épített hidak, utak felsorolásával. Az 1848/49-es szabadságharcban is részt vett norvég mérnök kapcsolatban állt a blogunk előző részében említett, Szobon élő Luczenbacher családdal, közös munkájuk eredményeként számos vasútvonal épült az országban.

A szobi kálvária

De most vissza a jelenbe, és menjünk fel a szobi kálváriához!

A kálváriához vezető egyik stáció táblaképe. Érdekessége, hogy a felfelé (jobbra) vezető útiránnyal szemben a jelenet lefelé (balra) néz

Amilyen szép helyen van, olyan rossz állapotú a Luczenbacher Pál által az 1880-as évek első felében emeltetett építmény. Az omladozó falú kápolna két oldalán rozoga lépcsősor visz fel Jézus és a két lator szobrához.

Így néz ki a kápolna. Itt van eltemetve Luczenbacher Pál és felesége 

Jézus szobra kissé kiemelkedik a két másik kereszt között

Azt viszont meg kell hagyni, a kilátás pazar a kálváriáról. Balra látni Zebegényt, a Dunakanyar látképét meghatározó Szent Mihály-hegyet és a Visegrádi-hegység vonulatait. Jobbra az Esztergomtól nem messze lévő Szamár-hegy tűnik fel a horizonton.

Olyan a kálvária előtti füves térség, mint egy kilátóterasz. Sétálni is lehet itt egy jókora szakaszon, mert az ide épült ingatlanok szerencsére nem sajátították ki a területet. Néhány padot viszont elhelyeztek a kálvária környékén, közvetlenül a panorámás rész alatt pedig a vasúti sínek húzódnak. Kár, hogy a város nem „reklámozza” jobban ezt a remek dunakanyari kilátást; a település elején tábla jelzi ugyan a kálvária felé vezető utat, de talán megérné kiemelni azt is, hogy remek kilátás nyílik a kápolna elől.

Panoráma Zebegény felé. A Duna mindkét oldalán húzódó hegyek beláthatók

Egy jobb sorsra érdemes Duna-parti épület

Visszasétálunk a Dunához. A kerékpárút mellett, a Széchenyi sétány Zebegény felőli részén a folyóra néz egy szecessziós-eklektikus épület, az egykori folyamőr laktanya. A jelenleg önkormányzati és rendőrségi szolgálati lakásokat magába foglaló ház homlokzatát sikerült elcsúfítani vezetékekkel és parabola antennákkal, holott első ránézésre is látszik, hogy valaha igényesen kivitelezett, kúriaszerű épületről van szó.

A volt folyamőr laktanya. Nagyjából egy évtizede még arról lehetett olvasni, a város szállodaként próbálja értékesíteni. Szob egyik legjobb adottságú helyén van

Fesztivál a dombon, fesztivál a faluban

Szob bejárásának végeztével nincs más dolgunk, mint csónakba ülni és leevezni Zebegénybe. Szobon a rév mindkét oldalán ki lehet kötni a csónakkal, mi is innen indulunk. A mintegy 4 kilométeres távot kényelmes tempóban bő fél óra alatt meg lehet tenni. Miközben csorgunk lefelé, a Dunán elmegy egy sétahajó és egy szárnyashajó. „Meglovagoljuk” a hullámokat, majd nem sokkal később partot érünk a zebegényi hajóállomás mellett.

„Zebegény község a Duna-parton, Csonka-Magyarország legszebb és legideálisabb nyaraló helye, északi szelektől mentes, gyönyörű hegyektől körülvett, ideális völgyben fekszik. (…) Vasúti- és hajóállomás 5-6 percnyire van, ahonnan a Nyugati Pályaudvar 8-10-szer naponkint, másfél óra alatt elérhető. (…) Téli- és nyári- úgy vizi, mint szárazföldi sportok űzésére a helyi körülmények minden tekintetben megfelelők”

Ekként jellemezte a települést egy 1928-ban közzé tett, mai kifejezéssel: ingatlanhirdetés, ami a zebegényi telkek parcellázását népszerűsítette (idézi: Paulisineczné Willem Vera: Regélő évek, mesélő képek. Zebegény, 2009. 61. oldal). Mi is rögtön a páratlan kilátás megtekintésére indulunk, miután csónakunkat lekötözzük a parton. Innen visz fel minket a település egyik legszebb pontjára Krebsz Gábor alpolgármester.

Zebegény és a Duna a Sárkánydombról. A folyó innen tónak látszódik. Egy legenda szerint Zebegény is arról kapta a nevét, hogy az ide érkező német telepesek tónak nézték a Dunát, és így kiáltottak fel: Hier See beginnt! (Tó kezdődik itt!)

A Sárkánydombot eredetileg Neuwegnek hívták, de egy most már lassan egy évtizede itt rendezett fesztivál jóformán megváltoztatta a nevét. Miről is van szó? Kiderül ebből a 40 másodperces videóból.

Batki László, az első alkalommal 2011-ben tartott Sárkányfesztivál szervezője úgy emlékezett vissza, hogy a rendezvény második-harmadik évében már 2-3000 ember kereste fel a fesztivált. „Ez egy ingyenes családi rendezvény, mindenki számára vonzó program. Ezért tudott gyorsan népszerű lenni” – mondta Batki László, aki szerint a Sárkányfesztivál nemcsak Zebegény, hanem a Dunakanyar turisztikai programjai között is meghatározó esemény.
Sárkánydombi panoráma naplemente előtt

Annyira elvarázsol minket a sárkánydombi kilátás, hogy elidőzünk a hegyen. Valószínűleg a Dunakanyar egyik legcsodálatosabb kilátó pontja ez. Nemcsak a környékbeli és a Duna szemközti oldalán lévő települések, hegyek látszódnak innen, hanem a Börzsöny legmagasabb pontja, a Csóványos, sőt messzebb, nyugati irányban a Gerecse körvonalai is kirajzolódnak. Páratlan élmény lehet innen napfelkeltét, naplementét, vagy akár egy távoli vihart nézni!

Fesztivált Zebegényben azonban nemcsak a Sárkánydombon tartanak. A település német hagyományaira utal egy másik ismert rendezvény, a gőzgombóc fesztivál. A gőzgombóc (tampfknel) kelt tésztából készül, gőz fölött párolják, vagy megfőzik. Édes és sós változata egyaránt ismert: ízesíthetik szilvalekvárral, dióval és mákkal, de fogyasztják párolt káposztával, sült oldalassal is. Ezt a nyaranta megrendezett gasztronómiai fesztivált, amelyen sváb zenekarok lépnek fel – van, hogy Ausztriából is jönnek – Zebegény főterén tartják. A fesztivál létrejöttét, előzményeit Krebsz Gábor foglalja össze röviden.

 A múlt emlékei Zebegényben

Az alpolgármesterrel átmegyünk a település egy másik hegyére, ami lejjebb van ugyan, mint a Sárkánydomb, de a kilátás innen is pompás. A Kálváriahegy egyik nevezetessége a Trianon-emlékmű és országzászló, ami Maróti Géza tervei szerint épült 1935-1938 között.

A zebegényi Trianon-emlékmű a szocializmus évtizedeiben is megmaradt. Egy helyi tanácselnök javaslatára ugyanis kilátónak minősítették át, ezért nem bontották le

Az emlékmű a kommunizmus bukása után ismét visszakapta eredeti funkcióját: a rendszerváltást követően itt tartottak először Trianon-megemlékezést az országban. Az építmény nemcsak az 1920-as békediktátumnak állít emléket, hanem Zebegény első világháborúban elesett polgárai előtt is tiszteleg. A hősi halottak nevét olvasva – Krebsz, Herr, Himmer, Patusch – ismét visszaköszön a település német múltja.

A Kálváriahegyen mintegy összesűrűsödik a múlt. A Trianon-emlékmű mellett itt található például az aradi vértanúk emléktáblája és egy 1956-os emlékmű – de így mintha már túlságosan is „terhelt” volna ez a tér a különböző nemzeti tragédiáinkra utaló emlékművektől. A 20. század borús történelme azon a Jézus-fejet ábrázoló szobron is rajtahagyta a nyomát, ami ugyancsak itt emelkedik. Krebsz Gábor elmondása szerint a fémből készült fejábrázoláson apró lyukak vannak: a második világháború végén szovjet katonák géppisztollyal lőttek a szoborra.

A hegyen egy 1853-ban épített aprócska kápolna áll. A hegy oldalában stációk, ha pedig a falu központjából sétálunk fel, vagy abba az irányba megyünk le a magaslatról, az út mellett találunk egy sziklakápolnát, amelyben a legenda szerint valaha egy remete élt.

A Kálváriahegyen lévő kápolna klasszicista stílusban épült

A Kálváriahegy stációi

Szintén a hegyen emelkedik a Kós Károly-kilátó. Nemrég, 2015-ben átadott építményről van szó, ahonnan rálátni a falura, a Dunára és a túloldalon emelkedő hegyekre.

A fából készült, háromszintes kilátó

A kolozsvári születésű Kós Károly egyébként úgy kötődik Zebegényhez, hogy az ő és Jánszky Béla tervei szerint épült a falu plébániatemploma – a magyar szecessziós építészet egyik legszebb templomépülete.

A hófehér templom Zebegény legjellegzetesebb épülete, a falu központjában áll

Múzeumok utcája

Ha a település központjából induló Szőnyi István utcán megyünk végig, két múzeumot is találunk. Az egyik egy magángyűjtemény, és mint ilyen, mondhatni, egyedülálló: ez a Hajózástörténeti Múzeum. Farkas Vincze (keresztnevét így, cz-vel írja) hajóskapitány hozta létre még 1984-ben. Minden van itt, ami a hajózással összefüggésben áll: kézzel faragott makettek, hajózási műszerek, navigációs eszközök, egyenruhák, horgonyok és hasonlók. És mintha épp ez lenne a gyűjtemény furcsasága. Látványosnak látványos a rengeteg kiállított tárgy, de őszintén szólva az egymás hegyén-hátán lévő műszerek, makettek, modellek, eszközök nem keltik egy szakszerűen felépített kiállítás benyomását.

Részlet a kiállításból

A kis múzeumot ma az alapító lánya, Farkas Judith vezeti. Ottjártunkkor arra panaszkodott, alig látogatják a gyűjteményt. „Maguk előtt egy vendég volt egész nap” – mondta késő délután, a múzeum zárórája előtt nem sokkal. Kár, pedig a hajózás sokak fantáziáját meg tudja mozgatni, itt pedig látnivaló akkor is akad, ha a gyűjtemény nem szigorúan tudományos rend szerint van kialakítva.

Néhány épülettel odébb a hazai festészet egyik legismertebb alakja, Szőnyi István emlékmúzeuma található. A Dunakanyar festője 30 esztendős korától haláláig, harminchat éven keresztül élt és alkotott Zebegényben. A Szőnyi István Emlékmúzeum kiállítása érdekes, színes, gazdag, és a festő művein túl egy csomó dologra kiterjed. Ilyen például az 1945 utáni olaszországi magyar emigráció, amelynek életébe a művész lányának sorsán keresztül kap betekintést a látogató egy külön teremben. Aztán a ház szobái, amelyek eredeti állapotukban vannak meghagyva. Vagy a műterem új épülete, amit Szőnyi István csupán néhány hónapig használhatott, mert a helyiség elkészülte után nem sokkal meghalt.

Emléktábla a Dunakanyar festője házából kialakított múzeum falán

A múzeum kertjében 1968 óta képzőművészeti szabadiskola működik. A képzés azóta összművészetivé vált, a programok között jelen van a színház, a fotográfia, a zene, a tánc, sőt, néhány éve a Dunakanyar első kertmozijaként működő Szőnyi Kino Gardenben filmvetítéseket tartanak.

Zebegényben a 20. század első felében élénk művészeti élet folyt. Szőnyi István körül olyan festők csoportosultak és fordultak meg a településen, mint Aba Novák Vilmos, Berény Róbert, vagy Bernáth Aurél. Zebegény jelen volt egy fiatalon elhunyt, nagyon jelentős indiai festőművésznő életében is: a magyar és indiai felmenőkkel egyaránt rendelkező Amrita Sher-Gil Budapesten született. Édesanyja magyar, édesapja indiai volt. A festőnő Indiában, Olaszországban, Franciaországban és Magyarországon élt, magyar férjével sokat kirándult Zebegénybe. Amrita Sher-Gilt a világhírű mexikói festőművésznő után az indiai Frida Kahlónak is nevezik.

Napraforgó grófnő

Ha már a híres női alkotóknál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül Apponyi Franciska zebegényi vonatkozású életműve mellett. Bár amiben ő alkotott, nem kifejezetten művészet; manapság úgy mondanánk, társadalmi felelősségvállalás. Apponyi Franciska – aki gróf Károlyi László nagybirtokos és országgyűlési képviselő felesége volt – emlékét Zebegényben a Napraforgó utcai házak őrzik.

Színes házak a Napraforgó utcában. Zebegénynek ezen az utcácskáján halad az EuroVelo 6 kerékpárút, ezért a házak és Apponyi Franciska emléktáblája nem is téveszthető el a kerékpáros turisták számára. Érdemes rövid időre megállni a faragott oromzatú, színpompás épületek előtt

Virágegylet Zebegény (VEZ) – így hívták azt a gyermekközösséget, amit Apponyi Franciska hozott létre a faluban az 1930-as években. A grófnő megvásárolta és felújíttatta a Napraforgó utcai házakat (amelyeken ma is látszódik a házszám mellett a növény rajza), ezekben működött a VEZ. A gyerekek itt komplett természettudományos oktatást kaptak, botanikai gyűjteményt rendeztek be, énekelni, táncolni tanultak, színdarabokat adtak elő, a lányokat háztartási ismeretekre, varrásra, kötésre tanították, és nagyon nagy hangsúlyt helyeztek a sportra. A berlini olimpia mintájára úgynevezett virágolimpiát tartottak. (Az ügyességi és sportversenyekből álló vetélkedőt az utóbbi pár évben újra megrendezik.) A gyerekek neveit a virágok ihlették: a lányok virágnevet kaptak, a fiúkat fák, cserjék után nevezték el. A grófnő neve Napraforgó volt. „A mai napig vannak olyan leszármazottak a faluban, közel száz év után, akik örökölték a virág- vagy faneveket. Pár éve létrehoztunk egy Babapark nevű helyet, ahol minden újszülött zebegényi kapott egy rózsát, a lányok virágnevet, a fiúk fanevet” – ismertette Krebsz Gábor, miként őrzik a településen a hajdani Virágegylet emlékét, hagyományát. 

A Napraforgó utca házai a szlovák népi építészet jegyeit viselik magukon. Zebegénybe telepített szlovák favágók építették őket. Az épületek ma magántulajdonban vannak

Napraforgó utcai sétánkat egy szomorú történettel zárja Krebsz Gábor. A kitelepítés idején e helyütt kellett gyülekezniük a falu német lakóinak. „Marhavagonokban vitték el őket. Harminchárman nem is jöttek haza közülük”.

VÉGE A MÁSODIK RÉSZNEK

 A következő rész tartalmából:

Egy plázs a zebegényi Duna-parton – Muflonbőgést hallunk a Dunán Nagymaros felé evezve – A Dunakanyar legszebb sétánya – A termelői piac – Amikor a kürtős kalács is csípős – Helytörténet és művészet a galériában

Blogunk második részének elkészítéséhez Hermann Judit nyújtott segítséget, amiért e helyütt mondunk köszönetet.